Amikor a ló szabadon száguldhat...

Nem tudtam, hogyan mondjam el Neked, hogy az utóbbi időben úgy érzetem magam, mint akinek a kezei és lábai szögesdróttal vannak összekötve. Vadlóhoz hasonlítottál mindig, közel állsz a valósághoz, kínai horoszkóp szerint is a ló évében születtem. Szabadnak, akaratosnak, száguldónak, szárnyalónak. Próbáltam megfelelni, talán részben magam kötöttem össze, és húztam szorosabbra a drótot, addig, míg végül már annyira vágott, hogy vér serkent a sebből. Ordítani akartam, úgy éreztem, haldoklom.

Aztán tegnap este valami változott. Megláttad, mennyire megtörtem, mennyire elfogytam a szó szoros értelmében, testileg és lelkileg egyaránt megviseltek az elmúlt hónapok. És tegnap kimondtad! Levágod rólam a drótokat, kiengedsz a szűk karámból, hátha akkor ha hagysz engem száguldani kicsit, megnyugszik a lelkem. És mára mintha kicseréltek volna! Hiába köszöntött be ma az ősz esővel, széllel és hűvössel, mégis úgy érzetem, mintha szárnyaim nőttek volna! A munkahelyemen kreatív voltam megint, jókedvű, tele élettel!

Igen, vadló vagyok, aki szeret szabadon vágtatni, ugyanakkor most talán még kevésbé van rá esélye bárkinek is, hogy Tőled elvegyen! Szeretsz, ahogy én Téged, mégis engeded, hogy a saját utam járjam. Engedsz szélben rohanni, szabadon, kötelek, drótok nélkül élni. És ezzel a legnagyobb ajándékot adtad nekem vissza, amit meg fogok hálálni!!! Van egy mondás, már többször mondtam, kísértéssel tele van a világ! Minden nap, minden helyzetben, a kérdés csak annyi, hogy szereted-e a másikat annyira, hogy bármilyen kísértésnek ellenállj, bármikor. És én szeretlek annyira, hogy jelenleg nincs emberi lény a földön, aki a közelembe tudna férkőzni.

Az életem nagy részét, az életkedvem adtad vissza! Tudom, nem volt könnyű, nem is lesz az. De mi az az életben? A mi szerelmünk soha nem volt sablonos, egyszerűnek sem éppen mondható. De ha eléggé szeretjük és akarjuk egymást, bármivel szembenézünk!

Végül ideteszek egy rövid kis leírást, a Ló és a Tigris kapcsolatáról. Ha nem tudtad volna, Te a Tigris évében születtél, és előre elárulom, az egyik legjobb párosítás!!!

Ló-Tigris: A viharos, forradalmár típusú Tigrist elismeri a Ló. Tüzes, féktelen természete megfelel ízlésének. Együtt olyan erősnek érzik magukat, hogy semmi sem lehetetlen vagy elérhetetlen számukra. Ha van kitartásuk, győznek. A Tigris idealizmusát nem mindig érti meg igazán a felületes Ló, de soha nem fogja a Tigrist cserbenhagyni. Jó társa lesz a Tigrisnek, reális tanácsaival segíti és a Tigrisnek szüksége is van ezekre. A Ló a Tigris egyik legjobb partnere lehet. Elég sok közöttük a hasonlóság, bár van ellentétes vonásuk is bőven. De a Ló jellembeli tulajdonságai megfelelnek a Tigrisnek, s még a tanácsait is elfogadja, a Ló pedig megérti a Tigrist, nem zavarja annak temperamentuma, s nem tagadja meg tőle az a csodálatot sem, amire a Tigrisnek szüksége van.