Nemrég azt mondtad nekem, gyönyörű vagyok. Egyre szebb. A boldogság és a szerelem teszi, azt gondoltam emiatt látsz szebbnek. Aztán a minap, ahogy a gépemen lévő régi képeket nézegettem, rábukkantam egy, úgy hat évvel ezelőtti mappára, benne akkori képekkel. Akkor még bőven az előző kapcsolatomban vegetáltam. Mert akkor az már csak az volt. Egy zöldség voltam. És megdöbbentem a képek láttán. Mintha most lennék hat évvel fiatalabb! A szemeim karikásak voltak, a mosolyom egyik képen sem volt őszinte, megtörtnek és meggyötörtnek tűnök rajtuk. Az arcom sápadt volt, a hajam kusza, a tekintetem üveges. Haldokoltam. A lelkem legalábbis. Most sem szeretek tükörbe nézni, sosem tartottam magam kicsit sem szépnek. Bár a szépség nagyon relatív fogalom, erről egy angol mondás jut eszembe: "The beauty is in the eye of the beholder". Talán úgy fordítanám, hogy az a szép, akit a szem szépnek lát. Mégis az akkori és a mostani énem köszönőviszonyban sincs egymással. Pedig felszedtem pár kilót is, eltelt hat év. De megváltozott minden, az egész életem. Magam mögött hagytam a vegetálást, felszámoltam a múltamat, lezártam kapcsolatokat, amikre már nem volt szükségem, vagy nem váltak javamra. És aztán jöttél Te. A változás már megindult előtted is, mégis úgy érzem, most kezdek kiteljesedni, most érzem, hogy élek! Mert akkor nem éltem, most létezem!