Miért van az, hogy akit a legjobban szeretünk, azt tudjuk a legjobban megbántani? Fájdalmat okozok, és magam sem tudom megmagyarázni, hogy mi az oka... Annyira szeretlek Téged, hogy ha kellene, az életemet adnám, de gondolkodás nélkül megölnék bárkit, aki Téged bánt! És magammal kellene kezdenem. Én bántalak a legjobban. Pedig vigyáznom kellene, a kapcsolatunk egy kincs és az ember lánya elvileg vigyáz a kincsre. Nekem nem mindig sikerül. Meggondolatlan vagyok, még mindig van, hogy előbb jár a szám, mint gondolkoznék. Annyira nem érdemled meg... Annyira nem érdemellek meg. Te csak segítesz, támogatsz, mellettem vagy erődön felül és képes vagyok cserébe a lelkedbe taposni, gyötörni. Ilyenkor arra gondolok, el kellene engedjelek, hogy ne okozhassak több fájdalmat. Hogy ne probléma forrása legyek és elfelejthess. Közben remélem, hogy soha nem felejtesz el, soha nem engedsz el és azt sem hagyod, hogy én elmenjek... Azon töprengek, miért vagyok dacos. Pont Veled nem kellene az legyek. Valahol legbelül pedig tudom a választ. Itt van bennem, velem minden nap. Mindig mikor esténként egyedül forgolódom az ágyamban, elképzelem, hogy otthon vagy. A feleséged mellett fekszel, vele alszol el, vele ébredsz. Folyton mondogatom magamnak, hogy megalkuszom, elfogadom, próbálom nem létezőként kezelni a "másik" életed. Közben én is önző vagyok, magamnak akarnálak. Egészen... Éjszakára és reggelre is. Veled ébredni, reggel egymásra nézni, a másikat meglátni először, együtt leülni, összedobni valami könnyű reggelit, mosolyogni egymásra, miközben a dupla presszómat kortyolgatom. Egyedül nem dobok össze semmit, enni sem nagyon van kedvem, csak a dupla presszó állandó. Nekem ő a társam reggel, fekete és forró, pont, mint Te... Még a kávémról is Te jutsz eszembe. Kavargatom a gőzölgő ébresztőmet, megszokásból még mindig kiülök. Már nem gyújtok rá mellé, nem is hiányzik. De a rituálé megmaradt, csak a büdös cigarettát felváltotta az elegáns, nőies elektromos cigi. Közben szégyellem magam. A régi, elrontott életemért, hogy dacos tudok lenni és hogy pont Neked tudok húsba maró kínokat okozni... Nem érdemellek meg, mert néha bántalak...