Napok óta készültünk rá, bár végig ott volt a lehetőség, hogy valami közbejön. De nem jött. És volt 25 óránk együtt. Délután Érted mentem, este együtt vacsoráztunk, szerelmeskedtünk és EGYÜTT ALUDTUNK. Én akkor aludtam csak el, mikor kis időre elengedtél. Míg öleltél szorosan, csak ébren mosolyogtam, érezni akartam, hogy ott vagy mellettem, minden pillanatára emlékezni. Rég sikerült már együtt aludnunk, pedig talán az egyik legjobb dolog, szeretünk úgy aludni, hogy ott van a másik bármikor felébredünk. Szorosan egymásba fonódva feküdtünk, részegítő érzés volt a bőröd melege, az illatod, a halk szuszogásod a nyakamban. Reggel reggelit csináltam Neked, szerelmesen ültünk ott, én kócosan, de rettentő boldogan. Egész nap ágyban maradtunk, beszélgettünk, aludtunk, Rád fért a pihenés. Aztán letelt az időnk és hazavittelek. Csodás 25 óra volt, megint együtt, mert mi egymásnak születtünk. Csak bennem suttog egy hang egy kérdést. Meddig lehet ezt büntetlenül csinálni? Én vagyok a könnyebb helyzetben. És ezért nagyon nehéz nekem....